"Jó látás, jó közérzet." Mi azért vagyunk, hogy Ön jobban lásson!

 

A színtévesztés örökletes rendellenesség

szintevesztes03Európában a felmérések szerint a férfiak 8%-a, a nők 0,5%-a öröklötten színtévesztő. Vannak szerzett színlátási zavarok is, de ezek általában valamely ártalom (alkoholizmus, mérgezések, betegségek) következményei, és ennek megszűnésekor el szoktak múlni.

Az örökletes színtévesztés típusa és súlyossága az évek múlásával nem változik. A szerzett színlátás zavarok idővel változhatnak. Cukorbetegség, glaukóma vagy az idős kori szemlencse "sárgulása" időben változó színlátást eredményezhet.

A megfigyelések szerint a színtévesztők, sőt a színvakoknak nevezett súlyos színtévesztők is látnak színeket, de egészen másképpen, mint a jó színlátók, és általában csak kevés (néha mindössze néhány száz) színárnyalatot tudnak megkülönböztetni. Egy jó színlátású ember ezzel szemben akár 4 millió színárnyalatot is fel tud ismerni.

 

Információvesztés színtévesztés miattlampa

Az emberi szem színesen lát, ezért a színes információ talán a legfontosabb adat számunkra. Az élet számos területén hátrányos helyzetben vannak a színtévesztők. Szakmájukban nem tudnak ugyanolyan eredményesek lenni, mint a jó színlátók. A közlekedésben pedig saját magukra és másokra is veszélyesek lehetnek.

Érzékszerveink közül legtöbb információt a szemünk közvetít felénk. A modern embernél az érzékszervek információ közvetítő szerepe körülbelül így alakul: látás 90%, hallás 5%, tapintás 2%, ízlelés 2%, szaglás 1%. Ezért nem mindegy, hogy a látásban rejlő lehetőségeket maximálisan kihasználjuk-e.  Az információvesztés a színérzékeléskor rontja az életminőséget, rontja az információ feldolgozás biztonságát, és ezeken keresztül negatívan befolyásolja a felismerés reakcióidejét. 

Színlátásunkat alapvetően két képességünk határozza meg. A szín-identifikáció, azaz hogy, képesek vagyunk-e helyesen megnevezni a színek neveit, és a színdiszkrimináció, azaz a különböző színek megkülönböztetésének képessége.

A színtévesztés oka, a régóta kialakult nézet szerint, hogy a rendellenes receptor érzékenysége lecsökkent, habár az új kutatási eredmények a rendellenes receptor érzékenységi tartományának eltolódását is feltételezik.

 

Szűrővizsgálatszinteveszto

A színtévestés magát a színtévesztőt nem zavarja, mivel veleszületett állapot, és a látásélességet csak a nagyon ritka - mind a három csapot érintő - rendellenesség rontja, a színtévesztő gyerek nem jelez panaszt. Érdemes egy szűrővizsgálatra elvinni a gyermeket még az iskolás kora előtt, mert a tanítás során gyakran használnak színes eszközöket. Ha a színtévesztés fennáll, akkor az az iskolai teljesítmény sikerességét akadályozhatja, értelmetlen kudarcokat okozhat a gyermeknek, ami megelőzhető, elkerülhető egy egyszerű képtesztes szűrővizsgálattal.

 

Színlátásvizsgálat és a színtévesztés diagnosztizálása 

Az általunk használt teszt egy könnyen használható, felhasználóbarát monitoron megjelenített pszeudo-izokromatikus ábrákhoz ("pöttyös ábrákhoz") hasonló színlátás-vizsgálat, amely alkalmas a színtévesztés különböző típusainak és súlyosságának meghatározására,szintevesztes valamint a korrekciós szemüvegek javító hatásának számszerűsítésére.

A legtöbb színlátást vizsgáló teszt csak az épszínlátók és a színtévesztők megkülönböztetésére szolgál, így nem képes a megfelelő színlátást korrigáló lencse kiválasztására. A színlátást vizsgáló tesztünk meghatározza a színtévesztés típusát és súlyosságát, valamint a korrekciós lencsékkel való visszamérés során segít a legjobb korrekciós lencse kiválasztásában. A teszt gyors, objektív és egyszerű.

 

Korrekció

A rendellenesség kiküszöbölésére egy speciálisan erre tervezett filtert használunk. A réteget úgy kell megtervezni, hogy a rajta áthaladó fény spektrumát oly módon változtassa meg, hogy az a színtévesztőben az épszínlátóhoz hasonló ingerületet váltsa ki.

A színtévesztés nem gyógyítható, habár a normál szemüvegekhez hasonlóan, színlátást korrigáló lencsékkel a színlátás javítható. A színlátást korrigáló rétegek, mind dioptriás (egyfókuszú, bifokális, multifokális), mind 0 dioptriás lencsékre felvihetők. A lencséken az AR (antireflex) rétegeknek nincs hatása. A technológia bonyolultsága egyenlőre nem teszi lehetővé, hogy kontaktlencsében is elérhetőek legyenek a színlátást korrigáló rétegek.

 

szintevesztes02 szinteveszto-teszt szines szem
Székesfehérvár, Kossuth L. u.14.
Udvarház Üzletközpont
Tel/Fax: (22) 328-321
E-mail:kirstoptika@datatrans.hu
KIRST Optika